Friss híreink
KOMPLEX TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY
2020. január 8-án egy hetedikes és egy nyolcadikos diákokból álló 3-3 fős csapat vett részt természettudományi versenyen, melynek helyszíne a hajdúnánási Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium. V. Komplex természettudományi verseny feladatai között szertártörténet, biológiai, kémiai és földrajzi (topográfiai) ismeretek szerepeltek. 7. évfolyamon 10, 8. évfolyamon 9 csapat versenyzett. Csak mi voltunk más városból, a többi csapat Hajdúnánás általános iskoláiból és a gimnázium 6 évfolyamos képzéséből került ki. Abban is eltérőek voltunk, hogy mi más kiadó tankönyveiből tanulunk, így nehéz volt a szervezőknek összeállítani a feladatokat. A gimnázium saját csapatait külön értékelte, mivel nagyobb óraszámban tanulják a fenn említett tantárgyakat.
Felkészítő tanárok: Görögh Imréné, Kranyikné Gyuró Erzsébet, Pusztai Sándor.
7. évf. – Czifra Rebeka, Czipa Kitti, Muhar Zsófia (7.a) 4. hely
8. évf. – Görög Ferenc, Szilágyi Kinga, Tóth Eszter (8.b) 5. hely
image image
image
image
image
image