November végén az egyik osztályfőnöki órán megegyeztünk abban, hogy teszünk egy kísérletet arra, hogy a Mikulást elhívjuk magunkhoz az osztályba december 1-én délután 16 órára.
Mivel a jelzett időpontra nem érkezett meg, úgy határoztunk, sportolunk egy keveset a tornateremben. Vidáman pattogott a kosárlabda, szállt a foci, és észre se vettük, hogy máris eltelt egy tanítási órányi idő.
Gyors öltözés és kézmosás után a futár telefonált, hogy a megfáradt diákok energiájának visszapótlására hozott néhány sajtos gyrostálat és sonkás-kukoricás pizzát. Senkinek nem kellett kétszer mondani, hogy lásson hozzá az evéshez. Csendben falatoztunk és vártuk, hogy betoppanjon a kedves vendég.
Az üres gyomrok megtöltése után kívánságműsor következett. Bárki kérhetett zeneszámot. Egy kikötés volt csak: A dalszövegben ne legyen csúnya beszéd! Ez szinte minden kérésnél teljesült! A vidám hangulat, egyre fokozódott és a legbátrabbak táncra is perdültek. A jókedv egyre több lábat késztetett táncra. Szinte repült az idő 19 óráig.
Sajnos a Mikulás nem jött el, de azt üzente nekünk: „Mindennek megvan a maga ideje! Várjuk türelemmel és meg fog érkezni a hagyományoknak megfelelő időben!”

Körtefái István
osztályfőnök