EFOP 3.3.5-17-2017-00049
EFOP 3.3.5

BEPILLANTÁS A TANYASI ÉLETBE
Szalmabála-gurítás és a talicskatolás is népszerű program volt a Móra Kihívás Napján, ahol kétszáz gyerek szórakozott. Izgatottan várták a város határában elterülő Orosz tanya házigazdái a Móra-iskola alsó tagozatos diákjait október 21-én. Az apropó nem volt más, mint az első alkalommal megrendezett Móra Kihívás Napja. A gyerekek az iskola elől indulva, kerékpárral vágtak neki a néhány kilométeres távnak. A bemelegítésnek is beillő biciklizésre szükségük is volt, hiszen számtalan akadály és ügyességi játék várta őket a vidéki hangulatot idéző portán. Alma, zsák, paprikás krumpli A legkisebbektől a legnagyobbakig örömmel vették birtokba a számukra kijelölt, ügyességi és gyorsasági játékokkal tűzdelt pályát. A gyermekek igazi tanyasi körülmények között bújhattak egy vízhordó leány bőrébe, kipróbálhatták magukat szlalomfutásban és akadályugrásban, valamint célba dobó képességüket is megcsillogtathatták. Az akadálypálya végéhez közeledve a vízzel teli teknőből szájjal vehették ki az almát, majd zsákban futással érhettek célba. A verőfényes napsütésben a gyermekeket az örömteli szórakozás mellett finom ebéd is várta, melyet szorgos szülői kezek készítettek. A menü a vidéki konyhák népszerű egytálétele, a paprikás krumpli volt, melyből a kisiskolások és meghívott vendégeik, a Sarok úti óvodások is jóízűen fogyasztottak el egy-egy tányérral. A délutáni órákig tartó versenyen az iskola, a szülők és a házigazdák összefogásának köszönhetően minden apróság felejthetetlen élményekkel gazdagodva térhetett haza.
Miska Andrea

image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image
image
image
image
image