A Móra iskolában mi pedagógusok egymás között is és a diákokkal is gyakran beszélünk nagy álmokról. Így történt ez az egyik napközis tábori kirándulás kapcsán is. Akkor megálmodtunk egy budapesti utat, melynek keretében meglátogattuk volna az ország házát és Magyarország legnépszerűbb sportklubját. Sajnos akkor ez objektív okok miatt nem valósulhatott meg, de nálunk a diákok azt is megtanulhatják, hogyha álmuk nem valósul meg azonnal, attól még nem szabad azt feladni, hanem küzdeni kell érte.
Így történt ez a mi esetünkben is. Az előre eltervezett időponthoz képest egy héttel később, július 8-án reggel hét órakor indult 34 tanulóval és 3 kísérővel a busz Budapestre. A fővárosban zajló felújításokat is a magunk javára fordítottuk. A Szent István Bazilika mellett szálltunk le a buszról, és ha már ott voltunk, nem tehettük meg, hogy a görögkatolikus hitéhez leghűségesebb város lakóiként ne térjünk be néhány percre a bazilikába. Itt volt szerencsénk a Szent Jobbot is megtekinteni, mindezt egyedülálló orgonaszó kíséretében. Utunk a Szabadság téren át vezetett, ahol megnéztük a német megszállás emlékművét és megemlékeztünk az áldozatokról is.
A Parlament látogatóközpontjában felvettük a jegyeket, majd a Kossuth téren egy kellemes, hűsítő fagyizás következett. Köszönet ezért Mislovics Andrea intézményvezetőnek, aki meghívta erre a kirándulókat. Ahogy elfogyott az utolsó gömb fagyi is, indulhatott a séta az Országházban. Nagyon kedves, jó humorú idegenvezetővel olyan hamar eltelt a 45 perc, hogy szinte észre sem vettük az idő múlását. Sok hasznos és érdekes adattal, élménnyel gazdagodva távoztunk.
De nem volt időnk szomorkodni, mert várt ránk a következő kaland az Üllői út 129. szám alatt, ahol két nappal korábban labdarúgó bajnokok ligája selejtező mérkőzés résztvevői sétáltak, most Mórás diákok és kísérőik hallgatták a túravezetőjüket. Megnéztük a hazai és a vendégcsapat öltözőjét is. Mindkettő minden igényt kielégít, de a hazaiakéban már a luxus is tetten érhető. A pálya szélére kisétálva elfoglalhattuk a kispadot is, ami most egyáltalán nem tűnt kényelmetlennek. Pedig egybehangzó vélemények szerint nagyon kényelmetlen tud lenni, egy-egy rosszul sikerült mérkőzés kapcsán. Megtudtuk többek között, hogy az eredményjelzők területe (54 m2) vetekszik egy kisebb lakás alapterületével. A múzeumban megnéztük az összes jelentősebb trófeát, amit a klub nyert, valamint az eddigi egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó trófeáját is. Kifelé menet a shopon át vezetett az utunk. Megállapítottuk, hogy nincs az a pénz, amit itt ne lehetne elkölteni. Bár az árak nem egészen a mi pénztárcánkhoz voltak szabva, azért elég sok kisebb emléktárgy új gazdára lelt. Nem maradhatott el a csoportkép készítés a stadion melletti emblematikus szobrok mellett sem.
Alig került vissza a telefon a tokjába, máris várt minket a busz, ami szállított bennünket a népligeti sportközpontba. A pár perces buszozás után Ferenczi Márk, a létesítmény egyik vezetője kalauzolt minket végig a professzionális sportolási lehetőséget biztosító sporttelepen. Végigjártuk a Bajnokok sétányát, ahol több olimpiai bajnoki címnek állítottak emléket, mint amennyivel néhány ország rendelkezik. Betértünk a kézilabdacsapat otthonába is. Láthatta mindenki, hogy a törzsszurkolók neve a székükre van írva, ezzel is jelezve mennyire fontos részei ők a sportnak.
Bár az időjárás próbára tett mindenkit, de az átélt élmények nagyszerűsége mellett eltörpül a még oly magas hőmérséklet is. A hazafelé vezető úton betértünk egy multinacionális cég gyorséttermébe, ahol mindenki feltölthette kimerült készleteit. Hazafelé már másik megállásra nem is volt szükség. Nem egy diák elszunyókált a buszon. Az út végén egybehangzóan állították érdemes volt eljönni erre az útra!

Körtefái István és Körtefái Istvánné Pocsai Gizella (MÓRA)